Ingyenes cikk

Egy ketrec, amit mi építünk magunknak az ismerkedés közben

A több, mint 10 éves ismerkedési tapasztalataim egyik legfontosabb gondolata a következő: sokszor pont annyira nehéz az ismerkedés, amennyire nehézzé tesszük azt magunknak. A cikkben elmesélek neked egy sztorit, hogy milyen nehézségekel szembesültem a korai éveimben és ha magadra ismersz, akkor mi az a tényező, ami garantáltan pozitív változást fog hozni.

"Én ma este be fogok csajozni történjék bármi is"

Este fél 11 volt és én egy pesti szórakozóhely közepén tébláboltam a barátaimmal. Már volt bennem pár korsó sör és talán egy-két feles is, de mégis szorongtam.

Azzal az elhatározással érkeztem a helyszínre, hogy “én ma este be fogok csajozni történjék bármi is”.

A tény, hogy az alkoholmámoron túl is ideges voltam csak tovább erősítette bennem a szorongást, miközben én felszabadult és laza szerettem volna lenni.

Körbenéztem a bulizó fiatalok között és látszólag a többség jól érezte magát. A barátaim is elkapták a flow-t. Úgy tűnt egyedül én voltam feszült, mégpedig a küldetésem miatt.

Egyszer csak megláttam egy lányt, akivel szemkontaktusba kerültünk. A szívem elkezdett vadul kalapálni és tudtam, hogy oda kell menni hozzá. Miközben gyűjtöttem a bátorságot és próbáltam egy kis magabiztosságot magamra erőltetni, a barátnője lazán odatáncolt mellé két pohár itallal.

“Változott a helyzet” gondoltam magamban.

Ha most odamegyek hozzá és kikosaraz, az nem csak a barátaim és az idegenek előtt, de már a barátnője szemében is égés lesz.

Közben rám nézett még egyszer. Talán hívogatott a szemével, talán nem. Nem tudtam megítélni. Agyaltam, hogy mit kellene csinálni, de úgy döntöttem, hogy magamba töltök még egy kis folyékony önbizalmat, ezért a pult felé vettem az irányt.

Miután visszatértem egy újabb sörrel a kezemben, elkezdtem a zenére ugrálni a barátaimmal, hogy tovább oldjam a feszültséget, bőven jutott a padlóra is a sörömből.

Közben a lány továbbra is a barátnőjével táncolt. És egyszer csak megtörtént a baj…

Odament hozzá egy másik srác. A lány szemmel láthatóan örült a társaságnak, majd elkezdtek táncolni. Áu, buktam a játékot.

Mondanom sem kell, hogy egy lánynál sem kezdeményeztem az este során és ez csak 1 db sztori a ‘10-es éveim végéről.

Azóta eltelt egy évtized és nagyot fordult a kocka

Ma már akkor megyek szórakozóhelyre, ha érdekel az adott fellépő vagy egy konkrét buli és ott az elsődleges szempont, hogy jól érezzem magam. Ha éppen szingli vagyok és találkozok egy lánnyal, aki megfog az csak a hab a tortán.

És be kell vallanom elég gyakran megesik, hogy találkozok egy ilyen lánnyal.

De mégis mi okozza a különbséget?

Egy kulcsfontosságú tényező az egyenletben a saját magunk által épített ketrec, amit én kondícionálásnak hívok az ismerkedésben.

Ez magába foglalja az összes sztorit, amit magadnak mesélsz és visszatart attól, hogy:

    1. megéld és élvezd a jelen pillanatot

    2. olyan dolgokat tegyél meg, amit szeretnél

Az első esetben voltaképpen felállítasz magadnak egy feltételrendszert és hozzá kötöd a pillanatnyi hangulatod:

“Akkor érzem jól magam, majd ha sikerül egy lányt összeszednem az este folyamán.”
“Akkor leszek magabiztos a randin, ha nevet a nő a vicceimen.”

Ez ugyanaz konkrétan, mint amikor valaki a hétköznapokban azt mondogatja magában, hogy “majd akkor fogom élvezni a munkát, ha előléptetnek vagy ha fizetésemelést kapok”.

Nagyon könnyen el tudnak repíteni ezek a gondolatok a “majd ha” világába, miközben csomó élményből kizárod magad ezáltal. Ráadásul a lazaságot és a felszabadultságot is buktad, ami elég jól jön az ismerkedés során.

A másik eset, amikor a kondícionálás a cselekvéstől tart vissza:

“Kezdeményezek nála, majd ha egyedül lesz a barátnője nélkül.”
“Ha iszok még egy italt, akkor bátrabb leszek és utána kezdeményezek valakinél.”
“A következő nőt, aki megtetszik megszólítom az utcán, de hát ő úgy láttam, hogy sietett.”

A kimaradt lehetőségek...

Ha valaki átadna nekem egy precízen vezetett listát ismerkedési lehetőségekről, amikből kimaradtam a fent említett kondícionálás miatt, valószínűleg sírva fakadnék.

Utólag, a mai hozzáállásommal nehéz megértenem, hogy miért nem cselekedtem akkor. Viszont most könnyen beszélek. Nem hat meg túlságosan az elutasítás, tudom, hogy egy értékes férfi vagyok és sok nő pont engem keres, így ha megtetszik valaki, szinte gondolkodás nélkül megengedem magamnak, hogy kezdeményezzek nála.

Régen nem voltak meg ezek a tapsztalataim, féltem az elutasítástól és egyáltalán nem tudtam, hogy ki az a nő, aki pont velem akarna lenni. Ilyen nézőpontból érthető ma is, az akkori énem.

Létezik egy gyors út a ketrecből való kitörésre

Igaz én egy évtizeden keresztül foglalkoztam az ismerkedés témakörével, közben éltem boldog és boldognak látszó párkapcsolatban is, de egy biztos: túl sok lehetőséget szalasztottam el a fejemben futó feltételek, a kondícionálás miatt.

Tisztán látom most már, hogyha valakinek problémái adódnak az ismerkedésben, akkor annak az egyik leggyorsabb módja, ha kiiktatja legalább részben ezeket a sztorikat.

Belemegy az ismerkedési helyzetekbe akkor is, ha egyáltalán nem tartja tökéletesnek a körülményeket.

Ha ismerős ez az egész sztori, amiről eddig szó volt és te is szabotáltad már magad hasonló módon, akkor a következő gyakorlat nagy segítséget fog jelenteni számodra.

Határozd meg előre az ismerkedés során felmerülő olyan top feltételeket (körülményeket), amiket ha tapasztalsz, akkor semmiképpen nem vagy hajlandó cselekedni. Ilyen lehet például, hogy egy szórakozóhelyen egy másik férfival van a kiszemelted, vagy a buszon meglátsz egy csinos nőt, aki éppen az anyukájával van. Így előre leszögezheted magadnak a játékszabályok egy részét és kevesebbet kell agyalnod.

Semmi baj, van amikor nagyon rosszak a körülmények és senki nem várja el tőled, hogy mindenkinél kezdeményezz. Viszont a top feltételeket leszámítva innentől érezd magadat feljogosítva, hogy bármikor cselekedhetsz! Akkor is, ha hangos a zene, akkor is, ha csak egyszer nézett rád a nő és akkor is, ha a barátaid előtt nem akarsz beégni.

Ha így teszel, már rövid időn belül sokkal egyszerűbbnek fogod érezni az ismerkedést, mint eddig. Hiszen elengedtél egy csomó olyan feltételt, amit nem szolgált, hanem csak visszatartott téged.

Tervezd újra a hozzáállásod és élvezd az ismerkedést

Készítettem egy konkrét tréniget is a témára, mert meggyőződésem, hogy az ismerkedési siker első fontos mérföldköve a gátlások lebontása és az ismerkedés leegyszerűsítése.

Az “Újratervezés” tréningen elsajátíthatod azt a 4 egyszerű szabályt, amikre elég odafigyelned kezdetben és közben párhuzamosan kisöpörheted a gátlásaid jelentős részét. 

Neked elég hoznod a lelkesedésed, én adom a keretrendszert az egészhez.

Mivel voltál olyan kitartó, hogy ezt a nem rövid cikket végigolvastad, így most egy 25%-os kedvezménnyel is szeretnélek megajándékozni, ha csatlakozol a tréninghez.

Használd az “ Ujratervezes25 ” kuponkódot a pénztárnál és automatikusan levonja a rendszer a kedvezményt.

Kattints, nézd meg a részleteket és gyorsítsd fel a fejlődésed:

Köszönöm a bizalmad és a lehető legjobb élményeket kívánom Neked az ismerkedésben,

Balázs, 2023. 11. 04.